Havanna, Gépnarancs, Tótkomlós

Képzeld , Brezsnyev meghalt

Ki az a Dohár István?

Az én bátyám. Ez már része az interjúnak?

Igen.

Csak így in medias res? Ez olyan Móricz Zsigmondos?

Talán igen. A fogalmat ismerem, de hogy kire volt jellemző, azt nem tudom.

Sok Móricz novella kezdődik így...

Na majd utánanézek. Szóval a testvéred pilóta? A bejárati ajtón lévő plakáton pilótaruhában van.

Nem hivatásos pilóta, de elvégzett egy ilyen tanfolyamot, és gyerekkorában is sokat vitorlázórepült. Van, aki nem mer felülni a gépére, mert a tanfolyamot 52 éves korában végezte el. Viszont remek pilóta. Azt mondják, hogy ez nem olyan, mint a síelés, hogy ezt fiatalon kell, inkább olyan, mint a bor, minél öregebb, annál jobb.

Ha már bor, a múlt héten jártál egy fesztiválon, ahol átadtál egy e-learning csomagot. Jól tudom?

Igen, volt egy kiállítás. Jövő fesztivál. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy bemutathattuk az angol nyelvtanító e-learning programunkat. De ezt hol láttad?

A Facebookon.

Már föltették?

De föl ám.

Ez a Facebook hihetetlen, ott mindent lehet tudni rólam. A rusnya fejem nem volt benne, ugye?

Csak egy kis képen, ne aggódj.

Hála a jó istennek.

Mi volt ez a rendezvény?

Jövő plussz fesztivál, ahol elsősorban tudományos-ismeretterjesztő programok voltak a környezettudatosság  jegyében, de természetesen enni, inni is lehetett. 

Ti hogy kerültetetek oda?

Azurák Csaba volt a fő szervező. Én ismerem őt, ő egy nagyon kedves ember, és ő hívott le minket.

Na, akkor elmondom, hogy miért szerettem volna beszélgetni veled. Számomra, amikor Lajossal a Dover kezdeteiről beszéltek, az maga a történelem. Különösen, amikor Lajos azt mesélte még az interjú előtt, hogy Brezsnyev elvtárs halálát tőle tudták meg először a tanítványai és nem az újságokból vagy a rádióból.

Ezt én is felvettem a VOA-en, a Voice of America-n. El is tudom neked mondani az akkori hírt:" There is speculation that a leading figure in the Soviet Union has died". Ez volt a mondat. Ebből mindjárt két dolgot tanultunk: a "figure" kiejtését és a "has died"-ot, amiről azt hittem, hogy nem lehet mondani.

Ezt miből gondoltad?

Nem tudom, elég vaskalapos nyelvészetet tanultam annak idején. Az volt bennem, hogy aki meghalt, az nem nagyon lehet present perfectben. Persze ez már akkor is egy idejétmúlt hülyeség volt, ezzel együtt nekem ez akkor újdonságot jelentett és sokat tanultam ilyen műsorokból. Mindig a VOA-t hallgattam, mert azt lehetett reggel ötkor zavarásmentesen hallgatni. Ezt Lajossal egymástól függetlenül csináltuk, csak mindketten annyíra korszerű elmék voltunk már akkor is, hogy tudtuk, hogy angolt nem lehet az élő nyelv kihagyásával tanítani. Szóval így tudtuk meg, hogy Brezsnyev meghalt. És akkor reggel 10-kor jött be a titkárnő, hogy képzeld, meghalt a Brezsnyev. Ő egy ilyen közvetlen hangú titkárnő volt. (nevet)

Péter és Lajos találkozik, kezdetek a  Munkásotthonban, ötkávés csoportok

Hogyan kezdtél el Csepelen tanítani?

Mai napig előttem van, ahogy ott ülök a társbérletem koszlott foteljében. Pénzünk nem volt, viszont volt egy fűtetlen, fürdőszoba nélküli társbérletünk, kellett volna egy kis pénz, hogy felújítsuk. Az egyetemről kikerülvén egyáltalán nem volt munka, ugyanúgy, mint a mostani fiataloknál. Maszektanítás volt az egyetlen pénzkeresti lehetőségem, amelyet plakátolás útján hirdettem. Azért akkoriban még nem lőttek le, a vadplakátolás tűrt dolog volt. Lajossal a cselédlépcsőnél a negyedik emeleten találkoztunk először a saját lakásomban, ami persze nem saját lakás, hanem tanácsi bérlemény az akkori Tanács körúton.

Ahol ha jól tudom éppen egy cementeszsákot cipeltél. Lajos szerint ez volt az egyik legszimpatikusabb benned.

Közös volt bennünk az is, hogy gyakran vittünk cemeneteszsákot, és az is, hogy rengeteget készültünk az óráinkra, sokat írógépeltünk különböző angol szövegeket. Írógépnek azt nevezzük, amikor ütjük a billentyűket, balról jobbra mozog egy kis kocsi, és a sor végén csilingel egy picit.    

És ettől lett jó a helyesírásotok.

Igen, viszonylag. Legalábbis tudom, hogy a "grammar"-t hány "a"-val kell írni és hogy a "lose" - ha azt jelenti, hogy elveszíteni -  egy "o"-val irandó,  de a "loose"-t két "o"-val kell írni, ha azt jelenti laza. Ezeket véletlenül tudom.

Neked mi volt az első benyomásod Lajosról?

Az, hogy olyan magamfajta.

Az mit jelent?

Olyan egyszerűbb. Mondjuk kicsit furcsa volt a kiejtése, már akkor is angol akcentussal beszélt (nevet). De a hozzáállását nagyon szerettem, ezt az egyszerű, paraszti logikát. És akkor még nem is tudtuk, hogy szegről-végről mind a ketten alföldiek vagyunk. Ő ott született, ott élte a gyerekkorát, én meg nagyon sokat voltam ott fiatalabb koromban, mint később kiderült tőle harminc kilométerre. Meg mind a ketten nagyon szeretjük a tótkolbászt.

Az mitől jó?

Az a legjobb szárazkolbász a világon. Az Alföldnek azon a részén csinálják a tótok, ahol Orosháza, Tótkomlós, Kardoskút, Csorvás van.

A Lajossal való szimpátián túlmenően mi tartott a Munkásotthonban?

Ötször öt óra volt egy intenzív, az akkor nekem anyagilag nagyon jól jött. Népművelők voltunk, mert nem volt olyan státusz, hogy angoltanár. Csak olyan volt, hogy takarító, igazgató, pincér és népművelő. Mi ez utóbbiba tartoztunk bele és a legalacsonyabb fizetési kategóriába volt a miénk. Ezt nem mondta Lajos?

Nem, ezt sajnos nem.

A takarító, mint fizikai munkás többet keresett, mint mi. Akkor még a fizikai munka sokkal magasabb kategóriában volt, mint most. Mi voltunk a legalacsonyabb szinten, és mi voltunk azok is, akikre azt mondták, hogy nem léphetnek be a pártba, mert komolytalanok.

A viselkedésetek alapján, vagy mert angolt tanítottatok?

Mindkettő. Gondolkoztak, hogy beléptessenek-e, mert a Munkásotthonban az elsőtől az utolsó emberig mindenki párttag volt. Mi viszont nem léptünk be, nem is nagyon kérték, kínos is lett volna, ha kérik. De nem tették, mert tudták már akkor is, hogy nem vagyunk valók oda.

Ezzel kapcsolatban egyszer mintha azt mesélted volna, hogy feljelentettek és behivatott az igazgató.

Akkoriban Newsweeket és Time magazint nem lehetett kapni újságárusnál, csak szállodákban, ott is csak a portástól, ha szimpatikus voltál neki. Szinte minden portás beépített ember volt, hiszen így tudták megfigyelni a külföldieket. Nagy úr volt egy szállodaportás. Ha bementél a szállodába és alázatosan mosolyogtál, akkor adott neked egy Newsweeket, amit egyébként külföldiek kaphattak csak. Vettem egy magazint és akkor volt, hogy lelőtték Dél-Koreában az oroszok azt a gépet. Valahogy bement a légtérbe és egy orosz vadászgép lelőtte. Ebből nagy titkolózás volt, de én tanítottam ezt az újságcikket, sőt, stencillel sokszorosítottam is és valaki földobott. Egy osztályvezető hívott be, azt mondta ne csesszél már ki velem, engem b****gatnak a hülye újságcikkeid miatt. Ott mindenki így beszélt. De nem volt semmi, ez már '85 volt, ezért sem lőttek már le. Persze nem volt jó, de azt hiszem, hogy magasabb szinten nem foglalkoztak már vele.

Amikor elkezdtél tanítani, volt hozzá kedved, vagy úgy voltál vele, hogy lesz ami lesz?

Nem volt más. 1979-ben végeztem és három évig nem kaptam munkát, KMK voltam. Kellett egy szerződés a személyi igazolványomba, hogy ne vigyenek el Baracskára 30 napra. Engem sehova nem vettek fel, alkalmatlannak találtak mindenre. Pályázatokat kellett írni már akkor is, például a tejipari vállalathoz is beadtam egyet, bármilyen munkakört elfogadtam volna, de nem is válaszoltak. Annyira sok volt az ilyen töketlen bölcsész, mint én, hogy egyszerűen nem volt állás. Azért mentem a Munkásotthonba, mert állást kerestem és találtam egy ilyen lehetőséget. De ott is csak három év múlva vettek fel státuszba, mert nem volt szabad hely. Lajosnak köszönhetem, hogy  két alkoholt nem megvető  tanár közül kirúgatta az egyiket, mert folyamatosan ivott. Ott elég sokat bedobtak egy-egy felest, ez valamiért szokás volt.

Ti is?

Mi nem. Mi amúgy is kicsit kivülállók voltunk ezzel az anglomán hajlamunkkal. 

Csodabogarak voltatok?

Igen, ezért sem vettek fel a pártba, mert nem voltunk odavalók.    

Azzal együtt, hogy csodabogarak voltatok, egyfajta tisztelet is övezett titeket? Mondjuk úgy, mint egy régi novellában, amikor a kis faluba megérkezik egy tanító...

Áááá, ez abszolút nem így volt. (nevet).

De élvezted a tanítást?

Igen, szerettem tanítani, és azt is nagyon élveztem, hogy a Rockszínháznak dolgozhattunk. És még vagy egy tucat zenésznek. Angol nyelven írtunk és fordítottunk dalszöveget. Lajos volt a mester, én meg a karmester. Ő mondta az ötleteket, én öntöttem ezeket formába. Volt egy magyar szöveg és annak a tartalmát kellett nagyjából vissza adni. Nagyon jó társaság volt, én mentem ki a színészekhez, énekesekhez a dalokat betanítani. Jó időszak volt, csak voltak problémák és otthagytuk.

Utána visszamentem tanítani.

És mikor kezdted el unni?

Már előtte (nevet). Na jó, ez így nem igaz. Féltem kicsit, mert azért ez egy nagyon nehéz ügy. Nehéz dolog másfél, vagy kettő, vagy öt órán keresztül ébren tartani valakinek a figyelmét úgy, hogy tanuljon is. Ehhez sokat kell készülni, jó pszichológiai érzék kell hozzá, jó emberismeret, jó fellépés, jó szinészi képesség, ez egy nagyon összetett dolog. Lehet úgy is tanítani, hogy beülsz, hogy akkor nézzük a következő gyakorlatot, de közben fél kómában van mindenki. Na ennek semmi értelme. Ha kellett, mi végigugráltuk az egész órát, Lajos is, én is.

Ezek szerint akkor nem is untad, hanem féltél inkább...

Minden reggel, amikor menni kellett, rossz érzés volt.

Ez már az elején is volt?

Az elején annyira nem, a közepén inkább, amikor már nagyon sok óránk volt, 10-12 naponta. Mind a ketten nagyon sokat tanítottunk, ráadásul építkeztünk is mellette. 

Több év után alakult ki ez az érzés, hogy rossz bemenenni?

Igen, meg azért néha tényleg untam. Nem tudom megfigyelted-e délután, miután eszel, szörnyű bemenni. Ráadásul délután kettő és öt között nem vagy tiszta, úgy tanítasz, hogy nem tudod mi történik. Teljesen automatikus reakcióid vannak, főleg ha ülsz, ezért kell állni, különben óhatatlanul elalszol. És miután napi 10-12 óránk volt, nem tudtuk kihagyni a kettőtől ötig tartó tanítást (nevet).

Furcsa, hogy ez volt benned, hogy le tudod-e kötni őket, hiszen ekkor már jó pár éve tanítottál és sok barátod is volt.

Igen, de mindig új csoportok voltak, új emberek, egy csoportot maximum 1-2 évig vittem. Folyamatosan kellett gépelni az anyagokat, életemben egy könyvet nem használtam, talán a Czobor-Horlait kicsit, de azt sem nagyon, mindig valahonnan szereztünk anyagokat, én is sokat kaptam Lajostól. Nagy stresszhelyzet volt az érdeklődést folyamatosan fenntartani. Voltak halálcsoportok is. Ezekben olyan emberek voltak, akik megcsömörlöttek, őket nem lehetett semmivel sem feldobni. Folyamatosan félálomban voltak és semmi reakció nem jött a részükről. Borzasztó, amikor ugrálsz, fel-alá járkálsz és csak néznek rád, maximum annyit mondanak, hogy "igen, és"? Voltak ötkávés csoportok is, amikor öt kávét meg kellett inni előtte.

Szerinted van egy maximum száma az éveknek, amíg élvezetes a tanítás?

Az első évek mindig jók, amikor megismersz új embereket. Aztán amikor már nem nagyon akarsz új emberekkel megismerkedni, akkortól kezd nehézzé válni. Ez nálam a kilencvenes évek közepe táján jött el, de a 2000-es évek közepéig tanítottam.

Miért folytattad, ha már nem volt kedved?

Kényszerhelyzetben voltunk. Fenn kellett tartani az iskolát, és az első 10 évben mindig csak beletettünk. Az első komolyabb hasznot a 2000-es évek elején hozta a nyelviskola, amikor már nem kellett mindet visszaforgatni. Eleinte annyi pénzünk volt, amennyit tanítással kerestünk. Nem tudod elképzelni, milyen állapotban vettük át a Bécsi utcát. És mi magunk csináltunk mindent, a festést, csempézést, burkolást. A 2000-es évek végén már keveset tanítottam, bár a 2004-es athéni olimpia előtt elég sok sportoló volt a tanítványom: Kozmann Gyuri, Kolonics Gyuri, Kovács Kati, Gera Zoli. Nagyon szerettem  ezeket az embereket, és kiváncsi is voltam rájuk.

Havannai hangalámondás

Valószínűleg kevesen tudják rólad, hogy a 80-as évek alámondásos filmjeinek is aktív szereplője voltál.

Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik barátom szólt nekem, hogy ismer két embert a Havannai  lakótelepen, akik egy képlemezről másolnak át filmeket videókazettára.

Mi az a képlemez?

Úgy nézett ki, mint egy bakelitlemez, csak fényes volt a felülete, mint egy dvd-nek, lézerletapogatású volt és gyönyörű képet adott. A filmek angol nyelvűek voltak, valahogy le kellett fordítani, hogy Cobra éppen mit mond. Az volt a megállapodás lényege, hogy nem kapunk pénzt, de odaadják a képlemezjátszót az összes képlemezzel egy hétre.

És azzal mit csináltál?

Fölvettem magamnak filmeket és ebből tanítottunk.

Hallás után fordítottad ezeket a filmeket? 

Igen. Először fölvettem kis kazettás magnóra mikrofonnal, utána legépeltem. Általában a felét nem értettem, olyankor kitaláltam valamit. Először megnéztem a filmet, és akkor nagyjából tisztában voltam, hogy melyik jelentben mi történik, ugyanis a képlemezt nem nagyon lehetett visszatekerni. Leírtam a szöveget és szombatonként összejöttünk nálam két barátommal és Beával, a feleségemmel. Odatettünk négy mikrofont, ment a film a képlemezen, és Akai orsós magnóra mondtuk a szöveget.

Megbeszéltétek, hogy kinek mi a szövege?

Igen, kiosztottam a szerepeket.

Nem röhögtetek?

De, elég sokat, de ez volt a bája. Viszont az volt a probléma, hogy nem lehetett a filmet leállítani, beindítottuk és végig kellett mondani megállás nélkül. Amikor megvolt a hang, azt a két havannai gyerek rájátszotta a képre. Körülbelül 80 filmet csináltunk így meg.

Hogy tudtad a többieket erre rávenni?

Jó buli volt, jó filmeket láttunk, ők is élvezték. Itt láttuk az Óment, vagy a Cobrát is először. Éjszakák mentek rá, de megérte. Ez már a Rockszínház után volt, nem kellett szöveget írni. Sokan szerették ezeket a filmeket. Egyszer a Havannán behívtak egy lakásba, ahol nem éppen széplelkű fiatalok múlatták az időt filmnézéssel. Kérdezték, hogy én csináltam-e ezt a tök jó hangalámondást. Ugyanis a Gulliver című filmben én írtam és énekeltem az "Ó jaj zuhog az eső" című dalt. A Havannán a gyerekek között ez volt az első számú sláger, ezt énekelték az utcán. Nyílván ezek a filmek a mostaniakhoz képest amatőrök voltak, de az akkori hangalámondásos filmekhez képest óriási volt a különbség, a többi általában egyhangos volt, ráadásul sokszor nem is tudták, hogy mit mondanak, a "hozd ide a heverőt helyett azt mondta , hogy hozd ide a keverőt, meg hasonlók.

Végeztetek minimális piackutatást a többi alámondásos filmmel kapcsolatban?

Néha kaptunk egy-egy ilyen kazettát, amit mások csináltak és tudtuk, hogy ott egy hang van és az is érzelemmentes, mi viszont belevittünk némi érzelmet. Amit nem értettünk, azt sem hagytuk ki, valamit odatettünk, és arra is figyeltünk, hogy nagyjából "szájra legyen mondva". Úgy gépeltem a szöveget is, hogy az stimmeljen. De azért így is sokszor belenevettünk.

Mechanikus narancs vagy Gépnarancs?

Lefordítottál egy könyvet is.

Még a 70-es évek közepén találtam egy interjút Anthony Burgess-szel, akinek agytumora volt és annyi gint ivott, hogy a tumora eltűnt. Ebben a félkómás állapotában írta a Clockwork Orange című regényt, ami akkor nagy botrány volt, később Stanley Kubrick megcsinálta filmen, ami szintén nagy indulatokat váltott ki. A '70-es években csinálták ezt a filmet, de ma is időnként borzong az ember, amikor megnézi. Egyetemista koromban, '75-'76 körül lefordítottam a könyvet magyarra és elvittem kiadóknak, de nem adták ki, mert nem lehetett.

Csak úgy kedvtelésből fordítottad le?

Igen. Érdekes volt, mert nagyon sok orosz kifejezés volt benne. Ungvári Tamás, egy nagyon híres irodalomprofesszor beszélt először erről a regényről "Mechanikus narancs" címmel a 70-es években. Ő Mechanikus narancsnak nevezte, a Gépnarancs az én szüleményem. Ebben a címben benne van az, amiről a film szól: a művi dolog és a természetesség: hogy hogyan lehet egy ember agyát úgy átprogramozni, hogy természetellenessé váljon. Amikor a könyvet fordítottam, akkor az elején a címet Óraműves narancsnak fordítottam, de az nem volt jó. A Gépnarancs egyszer csak kipattant a fejemből. A '70-es évek közepén mindegyik kiadó azt mondta, hogy ezt nem adhatja ki. Végül kiadták a könyvet magyarul másnak a fordításában Gépnarancs címmel.

Azért ez egy kicsit rosszul esett, nem?

Nem, ez engem sosem zavart.

Elolvastad, hogy mennyire egyezik a te fordításoddal?

Nem. Talán beleolvastam, de nem olvastam el az egészet. De biztos jó fordítás.

Más fordításon nem dolgoztál? Dolgoztál a Rockszínháznak is, úgy látszik, hogy ez érdekelt.

Nem, nem vagyok annyira tehetséges. Vannak nagyon tehetséges emberek, akik műfordítanak. Viszonylag jól tudok fogalmazni, de szerintem nem tudom jól visszaadni az eredetit. Meg nem is nagyon értem. Szerintem én angolul nem tudok jól ahhoz, hogy értsek pontosan egy könyvet. Nagyon lassan tudom csak felfogni, hogy mit akar (nevet).

Jártál már Tótkomlóson?

Még régebben mondtad -  bár gondolom csak viccből -, hogy azért is csináltad a Kis Angol Nyelvtant, hogy te is jobban megértsd az angol nyelvtant.

Tulajdonképpen ez így is volt. Utána kellett néznem egy csomó mindennek. Meg persze azért is írtam, mert hiába tanítasz kommunikatívan, öt perc után úgyis megkérdezik, hogy ez miért úgy van ahogy van, tessék ezt nekem elmagyarázni. Kellett egy nagyon egyszerű, gyors magyarázat, hogy megértsék. Próbáltam olyan egyszerűen megírni, hogy még én is megértsem. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kezdtem el összeállítani egy "Gyakorlatias tanácsok" című füzetecskét. A nyolcvanas évek vége felé összeállítottam a könyvet, elküldtem kiadóknak, senkinek nem kellett. Utána jött a rendszerváltás. Volt egy szomszédom, egy kiváló orvos és egyben nagyon ügyes üzletember, egyébként ő nyitotta meg az egyik első magánklinikákat. Mondta, hogy próbáljam meg könyv formában előállítani, mert van egy ismerőse a Margit kórházban, Mari néni, aki könyves a büfé mellett, ő el tudná adni. Csináltunk egy nagyon kezdetleges könyvet egy nyomdásszal fusiban. Marika néni árulta, és eladott belőle hetente negyvenet. Lajos akkor jött vissza Amerikából, volt egy kis pénze, átnézte, egy csomó mindent még beleírt, elvett belőle, kipofozta.

Szokatlan volt az akkori  könyvpiacon, hogy ennyire személyes hangvételű legyen egy könyv?   

Teljesen. Úgy érzem, hogy sikerült eltalálni azt az egyensúlyt, hogy barátságos legyen, de ne legyen személyeskedő. Személyes, de nem személyeskedő. Ez egyébként nem volt tudatos, így alakult. Sok év alatt formálódott végül ilyenné. Talán a könyv sikerének a titkát a példamondatok is adják.

Igen, rengeteg embertől hallom az olyan mondatokat vissza, mint a "Könnyű Katát táncba vinni", "Háltál-e már lópokrócon?" vagy "Jártál-e már Tótkomlóson?".

Valamilyen módon ezek a mondatok eljutnak az emberekhez. Úgy tűnik, mindenki talál benne magánakvalót, amitől megszereti a könyvet.

Csodálkoztál a sikerén?

Nagyon. Nekem azt mondta az egyik neves kiadó, hogy ebből egy darabot nem lehet eladni. A Tankönyvkiadó visszaküldte, hogy ilyen hülyeségekre nincs ideje. Aztán amikor mégis kiadtuk az első 30 000-et szeptemberben, decemberre egy darab nem maradt belőle. Az igaz, hogy csináltunk egy kis indirekt marketinget.

Az mit jelent?

Bementünk könyvesboltokba, hogy tessék mondani Kis Angol Nyelvtan van? Kérdezték,  hogy az meg micsoda. Akkor még központosított könyvelosztás volt, nem volt annyi kiadó és terjesztő, mint most, hanem volt három nagy. És amikor rendeltek, akkor tízezret rendeltek, nem ötven darabot. A boltokból elkezdtek érdeklődni a központban, hogy mi az a Kis Angol Nyelvtan? Mi meg puff, megtámadtuk a kiadókat, akik rögtön rendeltek is tízezret, mondván elfér itt a raktárban. Villámgyorsan elfogyott, és ez azóta is így van. Évi tízezer darab még mindig elmegy, ami nem kis szám, a bestsellerek is olyan negyvenezer példányban kelnek el, de már 5000-et kiadni is komoly eredmény.    

Újabb könyvet nem akartál írni?

Nem, az csak elrontotta volna. Próbálkoztunk Lajossal egy évig egy újságban egy angol nyelvű rovattal, de az már nem volt igazán jó, kicsit erőltetett volt.

A Dover

A DOVER név hogy jött?

Pontosan nem emlékszem, hogy melyikünk mondta ki először, mindenestre az én nevem Dohár, a barátomé Verasztó, mind a kettőnek vesszük az elejét, összerakjuk, és akkor Dover. Az úgyis egy angol város, annak van az angolhoz köze. Hencsei Kálmán - a harmadik alapítótag és tulajdonostárs - a Kft.-vel kapcsolatos ügyeket intézte. Amikor alakultunk én azt se tudtam, hogy mi az a Kft., körülbelül annyit értettem hozzá, mint te, már ne haragudj (nevet).

Semmi baj, szerintem ez elég érzékletesen kifejezi.

Végigjárni cégbíróságot, könyvelőt, ehhez nem vot idegem nem is értettem ezt az egészet, ráadásul nem szerettem a hatóságokat, mindig volt valami ügyem velük. Kálmán viszont ebben nagyon jó, ő addig nem hagyja magát, míg meg nem szerzi az iratokat. Akkor még sokkal bonyolultabb volt megalakítani egy Kft.-t. de a hátteret ő nagyon jól csinálta.

Szerinted mi a sikeretek titka? A személyesség és a klubhangulat, ami főleg az elején jellemző volt a nyelviskolára?

Igen, mindkettő. De nem lehet már fenntartani egy iskolát klubhangulatban, maximum akkor ha kis iskolát csinálsz tíz tanárral, ha viszont azt akarod, hogy megrendeljen egy nagyobb vállalat, akkor nem megy. A kezdeti időkben nem volt vállalati tanfolyam, csak olyan, hogy valaki bejött az utcáról. Most nagyrészt vállalati tanfolyamok vannak.

Hogy bírod?

Köszönöm jól.

Nem rossz ez a felelősség?

Nem nagyon tudsz mit csinálni, most ki vállaljon felelősséget? Azok a nyelviskolák, ahol a tulajdonostól független személy lett igazgató, azok nagyrészt visszaestek. Nem lehet olyan ember találni, aki ugyanúgy csinálja, mint te. Aki fizetésért csinálja, az négykor hazamegy. Ha nagyon muszáj, bennmarad 5-ig vagy fél 6-ig, de este 10-kor már nem fog ezzel foglalkozni.

Tudod mi volt a furcsa abban, amit a Lajos mondott? Hogy neki ez inkább munka, mint önmegvalósítás. Mondta, hogy őt úgy nevelték, hogy mindegy, hogy mi a munka, az rendesen meg legyen csinálva. Ezzel te hogy vagy?

Ugyanígy. Nem bírom azt, ha valami nincs megcsinálva. Sok közös vonásunk van Lajossal, ezért volt az, hogy ennyi év után még mindig nem vesztünk össze. Nem könnyű találni olyan céget, ahol a három tulajdonos az indulástól ilyen sokáig együtt maradt volna különösebb problémák nélkül. Nem volt se elszámolási vita, semmi. Mindig a pénzen szoktak összeveszni, nálunk ez nem volt sose probléma.

Volt olyan, hogy azt érezted, hogy túl nagy a Dover?

Sokszor volt ilyen. Néha nehéz uralni a folyamatokat. Itt szét vannak osztva a feladatok, operatíve semmit nem kell tennem, mert mindent megcsinálnak a lányok. De amikor probléma van - és az mindig van - a folyamat végén mindig én állok. Ha jön egy felháborodott levél, azt nekem kell megoldanom, ha botrány van, vagy nem fizetnek, akkor is nekem kell elintéznem.

Soha nem akartad, hogy kisebb legyen a Dover?

Ilyet nem tudsz, mert nem fogod azt mondani, hogy köszönjük, ezt nem kérjük. Annyit lehet, hogy nem reklámozunk annyit, de mi egyébként sem reklámozuk sokat, gyakorlatilag minden reklámunk barter. Vagy adományozunk és azon keresztül ismerik meg a nevünket, ilyen például az Olimpiai Bizottsággal való kapcsolatunk. De sosem akartam azt, hogy csináljunk egy óriási reklámkampányt mondjuk ötvenmillió forintból és legyen egy hatalmas nyelviskolánk.

Miért nem?

Mert azt már nem látnám át. Most sem ismerek minden tanárt,  de azért nagyjából tisztában vagyok vele, hogy hogy állnak össze a tanfolyamok és kik tanítanak.

Meddig fogod csinálni?

Nem tudom, még egy pár évig biztos.

És utána?

Ezen még nem gondolkodtam.

El tudod képzelni, hogy átadjátok valakinek?

Azt nem nagyon. Azt el tudom elképzelni, hogy eladjuk és még két évig itt vagyok mondjuk tanácsadóként. A nyelviskolai közeg nagy része személyes kapcsolatokon nyugszik. A Dover pedig az emberi kapcsolatoktól lett olyan, amilyennek sokan megszerették.

balról jobbra: Verasztó Lajos, Dohár Péter, Hencsei Kálmán